3. Fejezet

Jimin szemei elkerekedtek.

- Komolyan? - kérdezte döbbenten.

- Igen... - sóhajtotta Jinki, miközben százszor elküldte magát melegebb éghajlatra. Most mehet vissza az elátkozott házba... nagyon jó!

- Akkor annak végleg búcsút is inthetsz - Jimin közelebb merészkedett a lakótársához, és megveregette annak a vállát. Őszintén sajnálta azt a telefont, főleg, hogy Onew rengeteg mindent tárolt rajta.

- Nem lehet. Azon van egy csomó olyan jegyzet, amit még bele akarok írni a tételeimbe. Nem hagyhatom ki azokat...

- Akkor most mi lesz? - lépett ki Kibum is - Visszamész?

Jinki beleharapott az ajkába, és csendben végigelemezte az összes lehetőséget gondolatban.

- Kénytelen vagyok - mondta pár másodperc múlva. Ez volt az egyetlen megoldás. Ezeket a jegyzeteket egy hetébe telt megkeresni, és nem volt még egyszer ennyi ideje újra megtalálni az összes apró betűt, és kiegészítést a nyolcszáz oldalas értekezésekben. Vissza kellett szereznie a telefonját valahogy - Ez lesz abból, ha engedek neked. Most meglenne a telefonom - megvetően Jiminre pillantott. Nem őt hibáztatta, de azért kicsit idegesítette, hogy azért kell megint az életét kockáztatnia, mert egyszer el mert menni buliba.

- Szar lehet. - biccentett a fiatalabb - Egy darabig elmegyek veled, a posta úgyis arrafele van. Meg Taemint feltesszük a buszra. És meg is várlak.

- Nem kell, még könyvtárba is akarok menni – rázta meg a fejét Jinki, majd szó nélkül bevonult a szobájába átöltözni. Felkapott egy fehér inget, meg egy farmernadrágot, és nem érdekelte, hogy amint kilép, megkapja Kibumtól az általános reakciót.

- Nocsak, ma felvetted a laza öltözeted? - kérdezte nevetve a fiú. Minden egyes alkalommal eljátszották ezt.

- Még mindig jobb, mintha pizsamában lennék - vágott vissza szokásához híven.

- Ez designer-cucc... - csóválta a fejét Kibum, miközben lehuppant a kanapéra - vigyél fokhagymát.

- Minek? - a hirtelen kijelentés meglepte Jinkit, de nem szólt egy árva bántó szót sem.

- Ki tudja? Lehet, hogy hasznát fogod venni.

- De az vámpírok ellen van.

- Akkor odaadom a feszületem, hátha segít - a fiatalabb felpattant az ülőhelyéről, és besietett a szobájába. Jinki csak értetlenül pislogott. Nem hitte volna, hogy Kibum odaadja neki a keresztgyűjteménye valamelyikét is szelleműzés céljából.

- Oké, készen vagyunk - lépett ki Taemin. Egészen pontosan inkább vonszolta magát, mert még mindig szenvedett a fejfájástól.

- Key, zombi ellen tudsz valamit adni? - kiabált a lakótársa után Jinki nevetve. Egy zombi ugyanis jelenleg simán elbújhatott volna Taemin mellett.

- Persze, agyat - Kibum kijött a szobájából, kezében tartva egy feszületet, mire Jimin hangosan felnevetett.

- Ha a tied, akkor hagyjuk! Attól nem fog jól lakni - mondta, de csak egy szemforgatást kapott cserébe a kedves Kibumtól.

- Már majdnem szétröhögtem a beleimet. - válaszolta a fiú. Odasietett Jinkihez, és a kezébe nyomta a keresztet - Szerintem addig menjetek, míg süt a nap.

A fiúk némán bólintottak, majd rövid búcsúzkodás után útnak is eredtek. Nem igazán beszélgettek. Taemin csendben haladt Jimin mellett, akinek jobbján pedig Jinki kullogott a gondolataiba mélyedve. Semmi kedve nem volt visszamenni az elátkozott házba, és esetleg találkozni a szellemmel. Hiába volt nappal, az épületben minden sötétítőfüggöny takarta az ablakokat, így a világosság nem igazán jellemezte a helyiségeket. Ráadásul az előző napi hangok nagyon elbizonytalanították Onewt. Nem akarta, hogy bármi baj legyen. Főleg, hogy most egyedül kell bemennie. Jimin postára igyekezett, Taemin meg még mindig kérdéses állapotban imbolygott. Terhet meg nem akart a fiatalabbakra róni. Jobb volt neki egyedül.

- Jinki, minden ok, haver? - veregette meg a vállát Jimin. Az idősebbik csak bólintott.

- Ja, csak azon gondolkozom, hogy hogyan tudnék minél hamarabb kijönni - válaszolta. Egyszerűen akárhogy is számolta, mindig túl hosszú volt az út, és fél percnél tovább tartott. Ez pedig elég idő lenne a kísértetnek, hogy elkapja őt, és megölje.

- Ha gondolod, elmegyek veled szívesen - ajánlotta fel a fiatalabb, de Jinki azonnal megrázta a fejét. Nem akart ebből nagy ügyet csinálni.

- Felesleges, de köszi. Lehet, hogy csak én reagáltam rosszul, és igazából semmi nem történt. Nem szeretném, hogy egy telefon miatt alakítsd át az egész napod - felpillantott, tekintete találkozott a lakótársáéval.

- Rendben. Ha megvan a mobilod, és utána valami baj történik, akkor hívj nyugodtan - válaszolt Jimin. Ahogy közeledtek a ház felé, Jinki szívverése egyre jobban kezdett gyorsulni, mígnem az lett, hogy az izomcsomó már a fiú nyakában pumpálta a vért. Izgatottság és félelem járta át az egész testét, de igyekezett tartani magát. Muszáj volt neki.

- Na, akkor mi itt leválunk - állt meg Jimin hirtelen a sarkon. Jinki bólintott.

- Igen.

- Biztos ne menjek veled?

- Tuti - biccentett az idősebb. Intett egyet a két fiatalnak, és megindult a ház felé. Ahogy befordult a mellékutcába, vett egy nagy levegőt. Már csupán néhány lépés választotta őt el az épülettől. Elfogta a bizonytalanság, és kezdte magát egyre kellemetlenebbül érezni. Haza akart menni, de nem tehette. Egyre jobban félt, hogy mi lesz. Bemegy, s talán soha többet nem jön ki...

Megállt a kapu előtt. Lábai szinte a földbe gyökereztek.

- Talán nem is olyan fontos az a telefon - suttogta magának, de már késő volt. Be kellett mennie. Úgy érezte, ha már eddig eljutott, nem fordulhat vissza. Megvárta, míg kevesebben voltak körülötte, és belépett. A kapun. Mivel nappal volt, a szobrok nem tűntek olyan rémisztőnek, noha a buja növényzet takarásában még mindig elég ijesztő hangulatot árasztottak.

Jinki nyelt egyet. Ujjai nem akartak engedelmeskedni, mikor lenyomta a kilincset, s beljebb tolta az ajtót. Minden egyes porcikája rosszat sugallt, de neki be kellett mennie. Valami azt súgta neki, hogy menjen be. Aztán átlépte a küszöböt, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Valamivel világosabb volt a házban, de ez nem sokat segített Jinkinek. Remegve nézett körbe.

- Valaki van itt? - kérdezte. Hangszálai is remegtek, ahogy testét átjárta a félelem. Nem kapott választ, így egyszerűen benyitott az üres könyvtárba. Minden ugyanúgy állt, mint azelőtt. Na jó, majdnem minden. A telefonja a könyv mellett feküdt úgy, ahogy hagyta. Egy apró részletet leszámítva. Nem égett az elemlámpa. Az az elemlámpa, amit bekapcsolva hagyott.

- Mi a fene? - kérdezte döbbenten - Lemerült?

Ahogy a telefont felemelte az asztalról, észrevette, hogy a telefonja töltöttsége húsz százalékon volt még. Jinki értetlenül meredt a készülékre. Most magától kapcsolt ki, vagy valaki kinyomta?

Ez kezdett egyre bizarrabb lenni. Lopva a könyvre pillantott, és ismét belelapozott, amikor észrevett egy könyvjelzőnek használt papírdarabot. Felvonta a szemöldökét, majd körbenézett. Itt minden nagyon furcsa volt. Jobbnak látta becsukni a könyvet. Egyre inkább olyan érzése támadt, mintha figyelnék őt. Valaki, vagy valami megállás nélkül nézte minden egyes cselekedetét. Nem szólt semmit, csak remegő lábakkal lépett egyet hátra. Jobbnak látta visszatenni a könyvet a helyére, mielőtt szentségtöréssel fogja megvádolni a kísértet. Ahogy visszasétált a polchoz, végignézett a könyveken.

- A régi tankönyvünk. Ezt is de nehéz megtalálni... - suttogta, ahogy kiemelte az újabb kincset, de azonnal vissza is csúsztatta. Körbepillantott. Minden tudományt megtalált itt. Ritkaságokat, régi tankönyveket, mindent.

- Ez valami gyönyörű... - suttogta magának. Ahogy egyet lépett, belerúgott valamibe. Papírok. Szó nélkül felemelte őket, és elolvasta az első lapot. Kézzel írt szöveg. Hangullal.

Az ókori könyv eleje!

Jinki összeráncolta a homlokát, és gyorsan átfutotta a többit is. Az első három fejezet tökéletesen le lett fordítva, és a negyediket is elkezdte ez az ismeretlen valaki.

A fiú az ajkába harapott.

- Majd visszahozom - suttogta magának, amint a kabátjába tette a lapokat. Szíve egyre hevesebben kezdett verni, de egyszerűen muszáj volt elvinnie ezeket. Kellettek a vizsgájához. Holnapra bemásolja a jegyzetet, visszahozza, és akkor minden rendben lesz. A szellem semmit nem fog észrevenni ebből. Legalábbis nagyon remélte.

- Nagyon érett ember vagy, Jinki... félsz egy rohadt paranormális faszságtól. Ez téged bizonyít... - motyogta magának, ahogy végignézett a könyveken.

***

- Biztos vagy abban, hogy eljössz velem? - Jimin felvonta a szemöldökét, mire az idősebb bólintott.

- Alap. Érdekel, miket sikerült megint összerendelned - válaszolta Taemin. Arcán egy halvány mosoly jelent meg, ahogy belegondolt, hogy mi is lehetett a párja listáján. Jimin ugyanis imádott vásárolni, ha tehette volna, megállás nélkül összerendelne mindent az internetről. Bár Taemin nagyon ellenezte az internetes vásárlást, nem akarta a kedvesét leszoktatni erről a szokásáról. Amúgy sem voltak még olyan régen együtt.

- Hát, felőlem.

Taemin vidáman konstatálta, hogy párja beleegyezett abba, hogy együtt menjenek. Nem, mintha lett volna bármi más választása, meg egyébként is, a két fiú örült, ha együtt tudtak lenni Taemin munkahelye miatt.

- Szuper! - vigyorodott el az idősebb, mikor hirtelen megérezte a kedvese ajkait az arcán. Belepirult Jimin puszijába.

- Olyan puha a pofid - Jimin elhajolt Taemintől. A mellékutcából kiérve azonnal elengedte a társa kezét, és már csak csendben sétáltak egymás mellett, mindenféle interakció nélkül. Az egész város kezdett visszaállni a rendes kerékvágásba. A Halloween alkalmából kitett díszek kezdtek eltűnni, a kávéházak emberei bevitték a csontvázaikat a raktárba, sőt, egy-két elvetemült már a karácsonyi díszeket kezdte el felaggatni az áruházra.

- Ezek betegek - nevetett fel Taemin, ahogy elsétáltak a harmadik karácsonyi díszekkel telirakott üzlet előtt.

- Nem is értem. Még tulajdonképpen el se múlt az ünnep, és már most az újra készülnek. - rázta meg a fejét cinikusan Jimin - Tulajdonképpen meggyalázzák az ünnepet. Nem kicsit.

- Be kellene vezetni valami olyat, hogy két hétig nem lehet új ünnepre készülni.

- Ez egy jó ötlet. - biccentett Jimin, aztán hirtelen az eszébe jutott valami. Kuncogni kezdett - Majd neveztetlek miniszterelnöknek.

Taemin felnevetett.

- És ha megnyerem, te leszel a first lady.

- Jujj, és akkor majd akkor, amikor nemzetközi konzultáción leszel, én elmegyek a többi sorstársammal manikűröztetni, meg pedikűröztetni, meg nassolunk luxusételekből, meg annyit fogok vásárolni, hogy nem fogja elbírni a kártyád - nevetett a fiatalabb, teljesen beleélve magát abba, hogy majd egyszer first lady lesz.

- Majd az állam fizeti - kuncogott Taemin is. A két fiú alaposan nekilátott az idősebb elnökségének megtervezéséhez, lassanként pedig megérkeztek a postához. Jimin azonnal előkapta a papírját, ami arról szólt, hogy menjen be, majd beállt a sorba.

- Mi lenne, ha a posta után hozzád mennénk? - vetette fel.

- Tényleg? Fel akarsz hozzám jönni? Átgondoltad te ezt? - pislogott Taemin. Egyébként nem volt semmi probléma az idősebb lakásával. Egy kicsi, szoba-konyha, szépen berendezve. Elmondása szerint neki ez bőven elég is volt, nem akart nagyobbat, pedig nem kevés fizetést kapott. Egyszerűen csak nem akarta felesleges dolgokra költeni. Egy dolog volt csupán problémás; Taemin trehánysága. Mivel a fiúnak mindig sietnie kellett, nem tudott még arra is koncentrálni, hogy rend legyen nála, így igazából felemésztette őt a kosz. Jimin pedig ettől kiborult, így nem szívesen látogatta a kedvese lakását.

- Aha. Már régen voltam nálad, és legalább kettesben lehetnénk. Ma érsz rá utoljára, aztán megint dolgoznod kell - Jimin halványan rámosolygott a kedvesére. Nem ölelhette meg, mert az túl feltűnő lett volna. Már így is érezte, hogy az előttük levő meghallotta a beszélgetést, ugyanis összerezzent. Bár Jimint ez nem nagyon érdekelte, Taemin karrierje sokban függött az óvatosságtól.

- Jó, de ha hamarabb mondtad volna, kitakarítottam volna - válaszolt az idősebb. Jimin felvonta a szemöldökét.

- Takarítani? Te? Sose takarítottál még - dadogta meglepetten, de Taemin csak a fejét rázta.

- Dehogynem. A múltkor is takarítottam, amikor átjöttél.

Jimin még mindig döbbenten állt. Igyekezett visszaemlékezni arra, hogy milyen is volt Taemin lakása, amikor ő legutóbb odament. Valahogy a rothadt almacsutka és a romlott tej a beágyazatlan ágy alatt nem igazán tűnt neki rendnek.

- Nálad mi számít takarításnak? - kérdezte még mindig döbbenve.

- Kidobok mindent, amit ha esetleg meglátsz, elájulnál - amint Taemin elmondta a saját maga által kialakított fogalmát a "rendrakásról", büszke mosolyra húzta a száját, de kedvesétől csak megvető nevetést kapott.

- Taemin, ez nem rendrakás. A rend az az, ami nálunk van - nyögte ki két nevetés között. De ez elég nagy eséllyel elkerülte Taemin figyelmét.

- Nekem ez is rend. - ezzel a kijelentéssel pedig lezárta a vitát.

- Néha elgondolkozom azon, hogy mégis hogyan találod meg saját magad abban a lakásban - csóválta a fejét Jimin, de nem akarta tovább ütni a vasat, így inkább egyet előre lépett. Már csak egy ember rabolta az idejüket.

- Nagyon könnyen. Bár remélem, hogy holnap elveszek... semmi kedvem munkába menni - Taemin sajnálkozva lenézett a cipőjére. Miután a férfi is elment, a két fiú végre sorra került. Jimin hamar megkapta a csomagját, így azt a hóna alá vágva el is indult kedvesével a buszmegállóba. Az utazás javarészt csendben telt, a két fiú videókat nézegetett, vagy játszott Taemin telefonján. Kettő átszállást követően lassanként el is értek az idősebbik lakásához.

- Miért is nem jársz kocsival? - dobta fel azonnal Jimin, amint megpillantotta Taemin zöld Opel Astra-ját az utcán.

- Drága a parkolás. Meg az üzemanyag. Jobban kijövök anyagilag a tömegközlekedéssel - válaszolta az idősebb. Ahogy közelebb értek a járműhöz, Taemin végigfuttatta rajta a tekintetét, hogy minden rendben volt-e.

- Időben kevesebb lenne. Nem kellene mindig kapkodnod, és tudnál időt fordítani mondjuk a takarításnak annak a fajtájára, ami nem csak a te szótáradban szerepel - vetette fel Jimin, hátha bejön ez az érvelése. Ráadásul akkor a párja nyugodt lélekkel tudná őt vinni mindenhová, mert nem ellenkezne. A legjobb az lenne, ha hazahozná őt Taemin a munkából.

- Mondom, drága - ismételte magát az idősebb, rá se hederítve Jimin többi indokára.

- Megtehetnéd.

- Igen, de nem akarom. Majd azt a pénzt, amit megspórolok, elköltöm másra - Taemin csak megrántotta a vállát.

- Taehyung gyakran használja a kocsiját. Ráadásul mindig elfuvaroz mindenfele engem is - tette hozzá a fiatalabb, hátha Taehyung elég erős érvnek bizonyul. Sajnos nem. Taemin csak biccentett erre a kijelentésre, majd nekiállt megkeresni a kulcsát.

- Jinkinek meg nincs kocsija. Pedig idősebb, mint mi, és van jogosítványa. Sőt, neked jogosítványod sincs. Jonghyun szolgálati autóval jár, amivel ingyenesen parkolhat szinte bárhol, Kibum kocsijába meg egyszer ültél be, akkor is alattad végigzacskózott mindent. Az én kocsimban meg bűzlik valami, de nem tudom, mi az. Ha lenne jogosítványod, vehetnél egy kocsit, és azzal itt parkolnál, és akkor vihetnéd el, amikor szeretnéd. Vagy odaadnám neked az enyémet, és akkor azzal kocsikázhatnál kedvedre - sorolgatta Taemin, miközben benyitott a nagy bejárati ajtón. Egyenesen a lift felé haladt, mert semmi kedve nem volt a lépcsőn felfele koslatni. Nem szerette, amikor Jimin ezzel a kérdéssel jött. Egyszerűen nem értette meg, hogy ő nem gondolkozott úgy, hogy a kényelem a legfontosabb. Legalábbis közlekedés terén nem.

- De nem teszem le a jogsit - ellenkezett Jimin. Csendben benyomta a lift hívógombját.

- Mert? Miért nem? Anyagilag nem jönne ki? - Taemin felvonta a szemöldökét, hangjában csengett az irónia.

- Pontosan - biccentett a fiatalabb. Ahogy a lift megérkezett, beszállt a kedvesével együtt.

- Erről van a szó. Nekem se jön ki anyagilag - sóhajtotta Taemin, majd finoman megmarkolta kedvese kezét. Jimin egy puszit nyomott az idősebb arcára viszonzásképp, majd amikor megállt a lift, kiszálltak. Taemin lakása nem állt messze a lifttől, így igazából pár lépés után átértek az ajtóhoz. Az idősebb szó nélkül nyitotta, és beeresztette a párját. Miután ő is bement, lekapta a cipőjét.

Jimin már előre félt, hogy mi lesz akkor, ha továbbjutnak az előtéren, tekintve, hogy a ruhák már így is össze-vissza álltak. Egy kabátot felvett a földről, egy másikat pedig az ülőpuffról. Fel sem bírta fogni, hogy hogyan lehetett valaki ennyire rendetlen. Ő sem volt tisztaságmániás, de Taemin ezt túlzásba vitte.

- Rothadó banánhéj. - állapította meg, ahogy a puffra pillantott - Ez új.

Taemin összeráncolta a homlokát, majd elmosolyodott.

- Ja, egyszer nem találtam szemetest, így hazahoztam a banánhéjamat. - vonta meg a vállát - Gondolom, levettem a cipőmet, és szerintem ottfelejtettem a banánt.

Jimin csak felnevetett, majd az orrát befogva besietett a gyümölcshéjjal a konyhába, és kidobta a szemetesbe azt. Ahogy felpillantott, elfogta őt a hányinger.

- Mi a franc? Taemin, életem... te főzni próbáltál valamelyik nap? - kérdezte meglepetten. Először is azért, mert Taemin sose főzött, másodszor pedig azért, mert a mosogató tele volt mocskos edényekkel, a pult nem volt letakarítva, és úgy alapjáraton semmi sem volt rendbe téve. Mindenhol csak a mocsok. Rettentő nagy mocsok.

- Igen. Két napja sütöttem palacsintát. Kérsz? - ahogy Taemin feje felbukkant, elmosolyodott, és máris a hűtő felé vette az irányt.

- Megkóstolom, mert talán ez a második alkalom az életedben, hogy főzöl. - biccentett a fiatalabb mosolyogva - Ennek ellenére elmosogathattál volna.

Taemin csak felvonta a szemöldökét. Kiemelte a gondosan becsomagolt ételt a hűtőből, s diadalittas léptekkel a konyhapulthoz vonult.

- Minek? Majd elmosom, ha szükségem lesz újra az edényekre - értetlenkedett. Jimin felnevetett. Néha Taemin annyira megütötte a trehányság határát, hogy már ő szégyellte magát.

- Szívem, addigra beleszárad a kosz. A világért nem fogod tudni lekaparni. - mondta, miután nagyjából leállt a nevetéssel - Elmosom neked, jó?

Taemin csak pislogott, majd bólintott.

- Jó. - mosolyodott el csillogó szemekkel - Azt megköszönném.

- Ezt valahogy azonnal sejtettem - biccentett a fiatalabb, és neki is látott a mosogatás előkészületéhez. Ez idő alatt Taemin megmelegítette a palacsintákat.

- Nutellával töltöttem meg - jelentette ki büszkén vigyorogva, ahogy kiemelte a legalább húsz darab töltött édességet a mikróból. Jimin egy darabig csak pislogott, de szó nélkül leült a pulthoz, hogy megkóstolja a fiatalabb által készített ételt. Ki is vett egyet, és beleharapott.

- Nem rossz. - állapította meg a végén - Sőt, mivel te csináltad, kifejezetten jó. Nem a főzéstudományodról vagy híres.

Taemin büszke mosolya, ha lehet, még ennél is büszkébbé alakult.

- Ennek örülök. - adott egy puszit Jimin szájára, de gyorsan el is hajolt. Amint tekintete kedvese szájára nézett, elnevette magát - Nutellás lett a szád.

Jimin előkerített egy szalvétát -a szekrények legaljáról-, és szó nélkül megtörölte a száját. Barna szemeivel az idősebbre nézett, aki nagyon nézte a dobozt.

- Kíváncsi vagy, hogy mi van benne? - kérdezte mosolyogva. Taemin bólintott.

- Nem is kicsit.

- Neked rendeltem egyébként, és nagyon remélem, hogy működni fog, mert nincs kedvem civódni a feladóval - magyarázta a fiatalabb. Taemin szemei elkerekedtek.

- Nekem vetted? Mire fel? - pislogott.

- Mert szeretlek - jelentette ki egyszerűen Jimin. Az idősebb elmosolyodott, majd áthajolt a pulton, hogy egy mély csókot adjon a szerelmének. Nem értette, miért kapta a dobozt, meg azt se tudta, hogy mi volt benne, sőt, megtippelni sem tudta volna. Ennek ellenére nagyon örült neki. Hiszen szívből jött, és Taemin számára ez volt a legfontosabb.