1. Fejezet

Sötét, őszi éjszaka volt. A szél néha fújdogálta a száraz faleveleket, olykor-olykor nagyobb löketet adva nagyobb lendülettel repítette az aranyszínű tüdőket. Most nem esett; az égbolt tisztán tündökölt, de még így sem tudtak sokat látni azok, akik esetleg egy kellemes esti sétára indultak volna. Egyre hidegebb volt, így felmerült a kérdés; ki a csuda menne ki ilyenkor esti, őszi sétára? Ha csak nem akarnak megfagyni, akkor jóformán senki. Az emberek nagy része sokkal inkább örült annak, ha benn lehetett a meleg házban, egy forró teát szürcsölgetve, semmint kinn ácsorogni az utcán. Meg is látszott, az emberek ugyanis rohantak hazafele a munkából. Már nem akartak kellemesen tengődni a szabadban, mint eddig. Közeledett a tél.

Így volt ezzel Lee Jinki is. A pompásan befűtött lakásban ücsörgött. Mivel a kanapét beborította a rengeteg papírja, a szőnyeget választotta ideiglenes ülőhelyének, noha körülötte így is papírok díszelegtek. Néhol ezt olvasta, néhol azt, s mindeközben jegyzeteket készített magának egy füzetbe. Igaz, ez volt már a negyedik tolla, mivel valahogy mindig eltűnt az előző. Leginkább annak örült, hogy a saját fejét még a helyén találta, így a toll volt a legkisebb problémája.

- Te szent lótüdő, mi van itt? - és ezzel megérkezett a két lakótársa közül az egyik, Jimin.

Jinki felkapta a fejét. Nem számított arra, hogy a fiatalabb hazaérkezik.

- Ne haragudj, elpakolok. - sóhajtotta. Gyorsan meghajolt, és már fel is tápászkodott, hogy nekiláthasson a rendrakásnak - Nem számítottam az érkezésedre. Azt hittem, hogy Taemin boldogít valahol. Most egyedül voltam itt, így gondoltam, kipakolok a kanapéra, legalább elférek.

- Maradj csak - intette le őt a fiatalabb, mire Jinki megkönnyebbülten biccentett. Szerencséjére Jimin rettentően empatikus volt, és megértette, hogy neki a rengeteg tanulnivalója gyakran elfoglalta a fél nappalit. Természetesen Jinki igyekezett akkor kipakolni, amikor senki nem volt otthon, de ez néha nem jött össze. Például most sem. Nem szerette a többieket zavarni, de a kicsi szobájában sokkal nehezebben fért el, mint kint. Így gyakran kihasználta a lehetőséget.

- Köszi – mondta, miközben visszarogyott a szőnyegre.

- Nem kezdesz kicsit beleőrülni a tanulásba? - pislogott a fiatalabb, ahogy tekintetével végigfutott a könyveken.

- Muszáj. Ha ezen nem megyek át, buktam az egész orvosit. Ötös kell - hallatszott a válasz.

Jimin csak megrázta a fejét. Jinki ilyen volt. Buzgó, céltudatos, határozott. Egy éve voltak lakótársak, de az idősebbik hihetetlenül sokat készült, és mindig elérte a kitűzött célt. Ha ő kilencvenhét százalékot akart elérni, akkor az kilencvenhét százalék lett. Vagy jobb, de rosszabb szinte soha. Az ugyanis szomorúságba kergette őt, és olyankor napokig csak ült a szobájában, miközben átgondolta az életét egy csodálatos, disztópikus jövő formájában.

- Négyessel is átmész. Sőt, kettessel is.

- Jó, de nekem kilencvennégy százalék kell. Legalább - sóhajtotta. Jimin csak megvonta a vállát. Inkább nem tett semmiféle megjegyzést, nehogy megbántsa a lakótársát. Ezt a vitát már amúgy is levitatták egy párszor, de Jinki hajthatatlan volt. A tanulás témát emiatt tabunak tudta be. Egy darabig csendben ácsorgott, miközben nézte az idősebbiket. Őszi szünetben tanult. Az egy héttel ezelőtt írt kilencvenhat százalékos zárthelyije után. Nem is vettek azóta új anyagot...

- Jön Taehyung - jelentette ki hirtelen. Jinki felpillantott.

- Mentek el valahova? - kérdezte. Jimin bólintott.

- Aha. Meg jön Taemin is. Tudod, Halloween van. Iszogatunk, meg ilyenek. Cukrot kérni már úgyis késő.

Jinki biccentett egyet, és ő ezzel lezártnak is tekintette a témát. Soha nem volt az a bulizós típus, és nem is nagyon ment el. Ha akadt egy kis szabadideje, akkor a laptopján játszott. Talán emiatt nem is igazán voltak rendes barátai. Leginkább a lakótársával, és annak haveri körével lógott, ha már muszáj volt neki, de igyekezte elkerülni a csoportos programokat. Nem szerette őket, ráadásul néha úgy érezte, hogy Jimin csak azért hívta őt magával, mert sajnálta. Pedig Jinki igazán utálta, ha sajnálták őt.

- Érezzétek jól magatokat! - mondta, hogy ne tűnjön bunkónak, majd visszatemetkezett a munkába.

- Köszi, de... azt hiszem, gáz van - sóhajtotta, ahogy közelebb sétált a papírkupachoz. Az egyiket felemelte, és leült a helyére, miközben az ölében tartotta a köteget. Megvárta, míg lakótársa kapcsolt, és ráfigyelt.

- Milyen gáz? Taehyung a legjobb haverod. Taemin meg a pasid. Egy átkozott nagy mázlista vagy, ebben nincs semmi gáz - értetlenkedett. Noha Jimin fiatalabb volt, Onew felnézett rá. Egyszerűen tisztelte, hogy lakótársa ennyire jól beilleszkedett, és a szociális élete az egekbe repült az egyetemivel együtt. Jimin mindig jó jegyeket kapott, közben csajozott, pasizott, meg minden. És itt volt ő, akinek az élete a tanulás lett.

- Ja... az van, hogy Jongin ma elszólta magát, hogy Taehyung belém van zúgva.

Jongin Taehyung egyik haverja volt, és ugyanazokra az előadásokra járt, mint Jimin, aki jelenleg nem mert a lakótársa szemébe nézni.

- Nem lehet, hogy csak viccelt? - ráncolta a homlokát Jinki.

- Nem. Taehyungnak mondta, amikor pont nem kellett volna ott lennem. Elvileg nem is tudok róla, csak tudod, meghallottam – sóhajtotta lesütött szemekkel, miközben várt valami segítségre.

- És? Hogyan tovább?

- Nem tudom.

- Ha rám hallgatsz, akkor ezt figyelmen kívül hagyod - vonta meg a vállát az idősebb. Noha ő nem volt soha az a barátkozó típus, tudott tanácsokat adni. Általában csak elmondta a legjobb, és legrosszabb lehetőséget, de néha azért igyekezett gondolkozni, hogy ő mit tenne. Egy szó, mint száz; valahogy ő mindig a pesszimistább oldalt látta, és gyakran fel is vetette a hátrányokat, ezzel megijesztve az aktuális kérdezőt.

- Azt mondod?

- Azt. Legrosszabb esetben eltávolodik tőled; vagy megfenyegeti Taemint, de ez inkább akkor lehetséges, ha tudja, hogy tudod. Ha figyelmen kívül hagyod, akkor továbbra is bizonyítani akar majd, és emiatt nem lesz az egészből semmi - magyarázta Jinki, egyre inkább lelkesen. Megragadta őt a téma, és a pletyka is.

- Értem. - sóhajtott Jimin - Jó, megpróbálom. Hátha bejön.

- Rossz lehet szociálisnak lenni. - Jinki halványan elmosolyodott, majd letette az öléből a jegyzeteket - Azért ilyenkor egy kicsit sajnállak.

- Jelenleg én is magamat. Néha olyan antiszoc akarok lenni, mint amilyen te vagy. Te majdnem mindenkivel csak azért vagy jóban, mert így írja elő a protokoll. Engem is csak megszoktál.

- Nem a te hibád. Nagyon nehezen barátkozom - vont vállat Jinki.

Kopogtattak. Jimin szó nélkül felállt, hogy ajtót nyisson. Miközben kisétált, a papírokat százfele fújta, ezzel újabb munkát adva lakótársának.

- Szia! - Taehyung hangja hamarabb jelent meg, mint ő maga. Megölelte Jimint, majd bepillantott a nappaliba - Hello!

- Szia! - intett Jinki. Taehyung azonnal megfordult, és a barátjára nézett.

- Mehetünk? - kérdezte türelmetlenül.

- Igen, de... Taemin is jön, meg kell várnunk, meg... Onew is gondolkozik azon, hogy jön - válaszolta Jimin, ahogy a lakótársára nézett. Jinki, azaz becenevén Onew, felpillantott.

- Igen? - kérdezte értetlenül. Nem tervezte, hogy részt venne az esti iszogatásban, sőt, igazából tanulni szeretett volna, de ahogy tekintete találkozott a kétségbeesett lakótársáéval, felsóhajtott. Tudta, mi volt a probléma. Jimin megijedt, hogy Taehyung rámászik, amíg Taemin nem lesz ott. Ezért kellett ő, mint felügyelő. Meg amúgy is, Jimin szerint túl keveset volt emberek között.

- Tényleg akarsz jönni? - Taehyung összehúzta a szemöldökét.

- Ő... igen... azt hiszem, megyek - hallatszott a határozatlan válasz. Jinki maga sem akarta elhinni, hogy rábólintott egy kocsmázásra, de azért felállt, hogy megerősítse a kijelentését. Válaszul Jimin hálás tekintetével találkozott.

- Helyes, eddig nagyjából egyszer láttalak elmenni otthonról. Pedig mindig hívunk - vigyorodott el a vendég. Jinki csak megrázta a fejét. Nem értette, miért volt mindenkinek problémája azzal, hogy ő nem akart elmenni olyan gyakran, mint mások. Gyorsan összepakolta a cuccait a kanapéról, és bevonult a szobájába. Mivel Halloween volt, előkereste a sötétlila pulóverét, amit fekete farmerja felé vett fel. Kiegészítőnek pedig a régi narancssárga tökékszereket tette fel a csuklójára, és a nyakára. Mire kijött, a kettő fiúból három lett. Jimin mellett a kanapén ugyanis Taemin ült, fejét kedvese vállára hajtva. Mindhárman az ünnephez méltóan öltöztek.

- Szia, jól nézel ki - mosolyodott el az új jövevény. Jinki visszamosolygott.

- Szia, köszi. Te is.

- Tudom. Én mindig jól nézek ki - nevetett fel Taemin. A kis egoista. Jinki már nem is szólt erre semmit. Már megszokta a fiatalabb ilyesfajta megjegyzéseit.

- Az igaz, kicsim - Jimin egy puszit adott kedvese feje tetejére. Nem azért, hogy Taehyungot bosszantsa, az ugyanis nem érdekelte. Azért puszilgatta a kedvesét, mert szerette őt.

- Mehetünk? - Taehyung türelmetlenül felsóhajtott, és már el is indult az ajtó felé. Mindenki felállt, majd ment utána cipőt húzni.

- És mi a program pontosan? - Jinki készült el a leghamarabb. Kissé arrébb állt, hogy a többiek is elférjenek a kicsi előszobában.

- Kocsma. Elmegyünk inni, aztán majd meglátjuk. - válaszolta Taemin, majd felegyenesedett - Elvégre cukorkát már nem fogunk kéregetni. Legfőkébb azért, mert közelebb vagyunk a harminchoz, mint a tízhez.

- Néztem egy klubot. Az a neve, hogy „Elátkozott Kastély”, és elvileg most ingyenes a belépő, ha viselsz valami Halloween-re emlékeztető cuccot - magyarázta Taehyung, miután felegyenesedett. Jinki csendben bólintott, és magában elszidta a lakótársát mindennek. Utált ilyen helyekre járni. Számára az ivás nem tartozott abba a csoportba, amitől jól érezte volna magát. Úgy érezte, hogy Jimin most rengeteggel tartozott neki, hiszen a saját idejét áldozta fel arra, hogy iszogasson... csodás program...

Egész úton csendben volt. Hidegen hagyták őt a pletykák, csakúgy, mint a divatos cuccokért való rajongás, vagy a különféle magánéleti dolgok. Egyre inkább elgondolkozott azon, hogy ő mit is keresett ebben a társaságban. Nagyon nem volt se kedve, se ereje ahhoz, hogy a kisebbeket kísérgesse, mert Jimin képtelen magától egyedül elmenni egy programra, amin rajta kívül ketten vesznek részt. Igyekezett a saját gondolataiba mélyedni, nehogy megforduljon, és elmenjen.

- Nagyon örülök neki, hogy te is eljöttél, Onew - hajolt oda az említett személyhez Taemin. Jinki elmosolyodott. Tényleg sokat kellett általában győzködni, hogy elmenjen bárhova is. Ebből kifolyólag az ilyen alkalmak piros betűs ünnepnek számítottak.

- Tulajdonképpen én is. Nem ártott kicsit kiszellőztetni az agyam - válaszolta a rangidős. Örült neki, hogy Taemin is, meg Taehyung is ilyen szívesen látták őt.

Ez azért kifejezetten jól esett neki.

- Az biztos. Jöhetnél gyakrabban - vigyorgott Taehyung is.

Noha ezt mindig elmondták, amikor Jinki csatlakozott hozzájuk, valahogy érezni lehetett a hangjukból, hogy valóban így is gondolták, és nem csak üres szavakkal dobálóztak illedelemből.

- Néha azért tanulni is kell. Fontos, hogy jó eredményeim legyenek, nem lóghatok mindig - rázta meg a fejét Jinki, de csak szemforgatást, és nevetést kapott.

- Ha tíz alkalomból egyszer csatlakozol hozzánk, akkor már megtisztelve érezzük magunkat, mivel mindig tanulsz. - Jimin vett egy mélyebb levegőt, hogy lenyugodjon - Ez mondjuk nem baj, de azért gyakrabban jöhetnél velünk. Amikor kicsit becsiccsentesz, akkor sikerül is kitörnöd ebből a zárkózott énedből.

- Nekem tetszik ez az énem - sóhajtotta a legidősebb. Ezt is mindig megkapta…

- Mi is így szeretünk téged, ahogy vagy, - mosolygott Taemin - de néha nem árt, ha elengeded magad.

- Tudom, ezt mindig mondjátok - sóhajtotta Jinki. Lassan elérkeztek az Elátkozott Kastélyba. A viccelődés abbamaradt, és már másabb dolgokról beszélgettek. Miután pedig bejutottak, elszabadultak mindnyájan ezerfelé. Taemin és Jimin nagyjából egy helyen táncoltak, és élvezték egymás társaságát. Sajnos a szabályoknak megfelelően nem érintkezhettek, de ez nem akadályozta őket abban, hogy jól érezzék magukat. Taemin egyébként háttértáncos volt, csakúgy, mint Jimin mellékállásban. Így is találtak egymásra. Egyszer egy énekes videóklipjében együtt szerepeltek, úgy ismerték meg egymást. Ez pedig meg is maradt a kapcsolatukban. Gyakran táncoltak azért, hogy lenyűgözzék a másikat.

Mindeközben Taehyung a pultnál csajozott, nem messze Jinkitől, aki szűz Cuba Libre-t iszogatva olvasta a telefonján lévő jegyzeteket.

- Komolyan tanul? - ahogy Jimin befejezte az udvarlási szertartását, a párja mellé lépett.

- Úgy fest. - pihegte Taemin - Ki kell zökkenteni valahogy. Bármi ötlet?

Jimin körbenézett. Tekintete hirtelen megakadt, és úgy érezte; megtalálta a tökéletes megoldást.

- Ott egy box, most állnak fel onnan. Lefoglalom, te szedd össze Jinkit, Taehyungot, meg sok rövidet. Iszogatunk, meg addig kitalálunk valamit.

Taemin némán bólintott, és neki is lódult. Tekintetével aktívan kereste a két ismerőst. Igaz, az idősebbet nem volt nagy feladat megtalálni.

- Tae! - a pulthoz lépve észrevette Taehyungot, és máris integetett neki. Míg várta, hogy a fiatalabb odataláljon, Jinkihez fordult - ChimChim foglalt nekünk boxot, gyere oda. Én rendelek piákat - azzal intett is a pincérnek. Jinki némán bólintott, majd eltette a telefonját.

- Segítek vinni.

- Alap - biccentett az idősebbik.

- Mi van, csajok? - lépett oda Taehyung.

- Jimin foglalt boxot. - kezdett bele Taemin vigyorogva - Viszek innivalót, és dumálunk. Taehyung elmosolyodott.

- Oké, addig megkeresem a boxunkat.

Jinki felkapta a fejét. Nem hagyhatta, hogy Jimin és Taehyung egy helyen legyenek kettesben. Úgy érezte, azért volt itt, mert védenie kellett a lakótársát.

- Hagyd csak. - intett, és lemászott a bárszékről - Inkább vigyünk több innivalót.

Taehyung némán bólintott, és azonnal a pulthoz fordult, ahol már sorakoztak a rövidek, sörök, koktélok.

- Ez mind a mienk? - kérdezte döbbenten.

- Aha - biccentett Taemin - Ezeket vihetitek, mindjárt csatlakozom én is.

A két fiú bólintott. Felkapták az italokat, majd nekiláttak megkeresni a negyedik tagot. Nehézkesen vergődtek csak át a tömegen. Mindenhol táncoltak a jelmezes lányok, és a minimálisan beöltözött fiúk. Ezek között kellett valahogy átjutniuk fejenként négy innivalóval. Minden apró lépésükre figyelniük kellett, főleg, hogy nem egyszer lökték meg majdnem őket.

- Megjöttünk - szólt Taehyung, ahogy észrevették Jimint. A fiú azonnal felállt, hogy átvegye a rengeteg alkoholos italt.

- Szuper, csüccs - mosolyodott el, ahogy lepakolt mindent. Taehyung egyből helyet foglalt Jiminnel szemben, mellette pedig Jinki ült.

- Mi lenne, ha felelsz, vagy merszeznénk? Akire pörgetünk, az iszik, majd felel, vagy mer - dobta fel Taehyung a témát, amint Taemin is megérkezett.

- Ez egy nagyon jó ötlet - biccentett Taemin, és leült kedvese mellé. Az asztal alatt azonnal összefonódott kettejük keze, amit Jinki megmosolygott. Nagyon örült annak, hogy ezek ketten egymásra találtak. Valóban összeillettek.

- Ki kezd? - még mielőtt bárki más is hozzászólt volna, Taehyung azonnal kiemelte a kólás üveget, amit általában magánál tartott. A szükség nagyúr volt, és gyakran került olyan szituációba, hogy nem volt nála pénz. Ilyenkor megtöltötte a mindig nála tartott üvegét, és máris megoldotta a szomjúsága kérdését.

- Pörgessen Jimin - ajánlotta fel Onew. Igyekezte úgy mozgatni a kártyákat, hogy Taehyung ne tudjon rámozdulni a lakótársára. Ráadásul az utóbbi személynek nem is voltak elborult ötletei, amit Jinki kifejezetten kedvelt.

- Oké - Taehyung már nyújtotta is az üveget. Miután Jimin elvette azt, pörgetett egyet.

- Taemin - mosolyodott el, ahogy kimondta kedvese nevét - felelsz vagy mersz?

- Nem vagyok még elég részeg, így felelek.

- Inkább Jinkivel, vagy inkább Taehyunggal járnál, ha nem lennék?

Taemin elgondolkozott. Szemeivel hol az egyikre, hol a másikra pillantott.

- Ő... - gondolkozott hangosan - Jinkivel talán. Ő biztos nem csalna meg.

Onew felvonta a szemöldökét. Nem vitatta, volt ebben igazság, de azért őszintén meglepődött a válaszon. Valahogy ő mindig úgy érezte, hogy Taemin nem igazán kedvelte őt, és csak azért viselkedett normálisan, mert Jimin elvárta tőle. Vagy esetleg ő jobb választás lett volna még így is, mint Taehyung?

- Izé... kösz - vigyorodott el. Ő egyébként kedvelte Taemint. Megvolt a magához való esze, és bár nem járt egyetemre, nem volt kevés pénze. Valamit nagyon jól csinált a gyerek. Ezt pedig Jinki kifejezetten tisztelte benne.

- Hát, van mit. - kacsintott Taemin, majd pörgetett egyet. Az üveg Taehyung előtt állt meg.

- Merek - vágta rá a fiú, és már le is húzta a rövidet.

- Szerezz ingyen mindannyiunknak egy italt. A pénztárcádat meg hagyd itt. Legyen valami drága, mondjuk pezsgő - vigyorodott el Taemin. A szerencsétlen áldozat egy néma bólintás után letette a tárcáját az asztalra. Valahogy kicsúszott Jinki előtt, hogy az idősebbiknek ne kelljen felállnia, aztán el is tűnt a tömegben.

- Most láttuk utoljára - kuncogott Jimin, és megpuszilta Taemin nyakát - Bár ezt a feladatot Jinkinek kellett volna adni. Hátha becsajozik. Vagy bepasizik.

Taemin szemei felcsillantak.

- Basszus! Tényleg! Na, majd ha őt pörgetem.

- Nem ér kétszer kiadni ugyanazt a feladatot - rázta meg a fejét Jinki mosolyogva.

- Akkor kapsz valami hasonlót. - legyintett Taemin - Tényleg kellene neked valaki.

- Nem lenne időm foglalkozni vele - válaszolt Jinki, és valóban így is gondolta. Volt egy lány, Sunyoung, aki minden előadáson ott volt. Ő is ugyanúgy orvosnak készült, mint Jinki, és ugyanúgy halasztott is, szóval nagyjából egyszerre fognak végezni, nagyjából egykorúan. A lány elég feltűnően udvarolt a fiúnak. Volt, hogy randira is elhívta, de Jinki ezeket finoman visszautasította. Nem érezte úgy, hogy ez a lány lenne az igazi, így nem is igazán akart vele játszadozni. Ideje meg nem lenne, hogy mindig elhívja randizni, hiszen ő is pénz szűkében volt. Éppen ezért úgy érezte, hogy felesleges lenne egy barátnőt, vagy barátot tartani. Majd akkor, ha már rendesen fog dolgozni. Akkor talán lesz ideje egy kapcsolatra.

- Kevesebbet tanulnál. Vagy tanulnál vele.

- Jimin, hidd el, hogy nincs szükségem arra, hogy összehozzatok valakivel - fújtatott Jinki.

- Persze. Majd te egyedül fogod leélni az életed. Már látom is a jövődet. Ülsz a tévé előtt az orvosi diplomádat szorongatva, zabálod a hamburgert, és talán, de csak talán lesz egy kutyád. Szép élet. - forgatta a szemeit Jimin - Csak néha gondolj másra is a munkán kívül. A te korodban az embereknek már általában van egy kapcsolatuk, sőt, szerintem gyerekük is. Te meg itt nyavalyogsz, hogy kell neked az orvosi diploma, holott már van két szakmád. Kettessel is simán elég lenne átmenned. Nem kellene ilyen magasra tenned magadnak a lécet, hanem néha elengedni magad. Most is tanulsz, pedig egy szórakozóhelyen vagyunk…

- Mert szeretnék mindent jól csinálni. Nekem ez a szakmám lesz, és szeretnék megfelelni.

- Jó, néha azért lazíthatnál - Taemin is igyekezett a meggyőzés erejével hatni a fiúra, sikertelenül.

- Megjöttem - amint felbukkant Taehyung vigyorogva, mindenki a fiú kezeiben lévő poharakra nézett.

- Azt a rohadt... ezt hogy? - pislogott Jimin. Jinki egyből beljebb csúszott, hogy társának ne kelljen mutatványoznia a bejutással.

Taehyung azonnal leült, arcán egy csábos mosoly jelent meg.

- Mert ellenállhatatlan vagyok.

Hajnali egy óra lehetett, mire a négy fiú elhagyta a klubot, immáron énekelgetve, ordibálva.

- Miért nem jöttünk kocsival? - kérdezte Jimin röhögve - Én hazavezettem volna.

- Mettt ré..sze...hukk... vagy - Taemin, miután kinyögte a háromszavas válaszát, kis híján elterült. Szerencsére Jinki elkapta őt. Ő nem ivott olyan sokat, bár azt sem lehetett róla elmondani, hogy szomjas lenne. Csak szimplán jobban bírta a kis mennyiségű alkoholt.

- Nem is - rázta a fejét Jimin.

A négy fiú befordult az egyik utcába. Bár nem teljesen tudták, merre mentek, nagyjából képben voltak a jelenlegi helyzetük meghatározásával.

- Beszartok - Taehyung olyan hirtelen torpant meg, hogy ketten is belémentek. A szerelmespár mindkét tagja elterült a fiú mögött.

- Barmok - röhögött fel Jinki a két fiú láttán.

- Ez az a ház, amiről meséltem! - Taehyung egyet előre lépett, hogy jobban szemügyre vehesse a kisebb kastélyt.

- A szellemjárta? - kérdezte Jinki, és lehajolt, hogy felsegítse a hozzá közelebb fekvő Jimint.

- Az - biccentett a fiatalabb.

- Menjen be valaki - röhögött fel Taemin, miután másodjára is a földre huppant.

- Jinki, te tartozol nekünk egy meréssel - fordult meg Taehyung. Pont akkor álltak fel, amikor ő feladatot akart adni a rangidősnek. Ez így nem volt fair, pláne, hogy Jinki mindig megúszta azzal, hogy csupán felelni akart. Mindig. Erre pont akkor mentek el, amikor végre rávették őt a merésre.

- Menjek be? - pislogott a fiú. Csak nagyon nehezen tudta megtartani társát, aki valamilyen furcsa okból kifolyólag végig rá támaszkodott.

- Ja, menj! - kiáltotta el magát Jimin, és még lendített is egyet a karján. Sőt, Taemin is bólogatott.

- Ne… legyél… nyu…szhiiiii!

- Ja, ne gyáváskodj, menj be! – intett Taehyung is röhögve.

A rangidős csak felsóhajtott. Noha nagyon nem akart menni, tudta, hogy a többiek meg fogják bosszulni a „gyávaságát”, így szó nélkül elengedte Jimint, és nekilódult. Utálta, ha a bátorságát kérdőjelezték meg, így a bizonyítási kényszer sokat dobott a lendületén. Elhatározottsága könnyedén elvitte őt a rozoga kerítésig. Sőt, a kilincset is lenyomta. A rozsdás, öreg kapu nyikorogva mozdult el az eddigi fix helyéről.

Jinki bement.

Nem volt hosszú út a kapu és az ajtó között, ám a biztonságot jelentő kicsi „ösvényen” túl nem egy ijesztő, öreg szobor vigyorgott rá a növények között megbújva.

Ahogy Jinki egyre jobban közeledett a bejárathoz, úgy hagyott alább a bátorsága. Remegő kezekkel nyitotta ki az ajtót, ami szintén nyikorgott. Nyelt egy nagyot, és átlépte a küszöböt. Csupán egy lépést tett, mikor a szél becsapta mögötte az ajtót.

Jinki szíve egyre hevesebben kezdett verni. Taehyung már sokat mesélt erről a kísértetjárta házról, és egyik történet se végződött Happy Endre.